A Magyarországon jelenleg érvényben lévő igazságügyi szakterületi besorolásban szereplő „haemogenetika” a nemzetközi gyakorlattól eltérő elnevezéssel és heterogenitással rendelkezik. Ezen eltérések nagyrészt kialakulásának történetiségéhez köthetők, mikor még a bűnügyekben vizsgálható biológiai anyagok leginkább a vérre (haemo- vagy hemo-) korlátozódtak.

A bűncselekmények helyszínén vagy azokkal kapcsolatba hozhatóan (pl. elkövetői ruházaton) fellelt biológiai anyagmaradványok vizsgálati lehetőségeit alapvetően az adott korszak tudományos színvonala határozza meg. Az igazságügyi genetika a genetikai tudományok azon új, önálló szakterülete, ami a genetikai ismereteknek a jogi eljárások, esetek során történő alkalmazását jelenti. A hemogenetikánál valójában egyszerűbb kifejezés saját ismeretanyaggal és alkalmazási területtel rendelkező, összetettebb jelentést hordoz. Elsősorban a személy- illetve az egyed azonosságának és a származás-megállapításának céljából ad választ a biológiai anyagok és anyagmaradványok kriminalisztikai, igazságügyi szakértői kérdéseire. Az igazságügyi tudományokon belül szorosabb kapcsolata az igazságügyi orvostannal van, mely az igazságügyi tárgykörökben az orvosi tudományok felhasználásával tágabb értelemben foglalkozik. Habár a DNS szerepe nem túl régi a személyazonosság rendőrségi megállapításában, és történetileg a polimorf sajátságok (vércsoport- és HLA tulajdonságok, izoenzimek, stb.) vizsgálati tradíciójához köthető, a genetika-tudomány módszereinek felhasználása ezt, a komplex genetikai jellegek valamint a nem emberi eredetű biológiai anyagok vizsgálatát is felölelő területet a tradicionális igazságügyi orvostanhoz képest alapvetően és markánsan megkülönbözteti. A szakértői vélemények információi a nyomozás, és felderítés során éppúgy felhasználhatóak, mint a bizonyítási eljárásban.


Tudományos, technológiai háttér

A terület tudományos hátterét a genetikának, azon belül is a rendkívül dinamikusan fejlődő molekuláris genetikának a nála jóval konzervatívabb jogtudományi környezetben történő érvényesülése jelenti. Alapvető kihívása, hogyan lehet a molekuláris genetika folyamatosan megújuló-elavuló információözönét az igazságügyi körülményrendszerekben rutin szakértői módszertanként felhasználni, illetve hogyan lehet a „minél kevesebből – minél többet – minél biztosabban” jogalkalmazói elvárásnak „minél jobban” megfelelni? Ennek elérése céljából olyan molekuláris genetikai módszereket alkalmaz (pl. PCR, szekvenálás), melyek segítségével az örökítő anyagban (sejtmagi DNS , mitokondriális DNS) rejlő, az egyedek megkülönböztetésére alkalmas molekula részek (polimorfizmusok) vizsgálatát és összehasonlítását teszi lehetővé. A megállapított azonosságokat genetikai-statisztikai módszerekkel teszteli az adott esetben felállított, egymást kizáró hipotézisek (Bayes-módszer) tükrében.


A vizsgálat tárgya, kompetencia terület

A vizsgálat, melyeket a hétköznapi szóhasználatban gyakran „DNS vizsgálat”-ként vagy „DNS-teszt”-ként emlegetnek komplex, térben és időben elkülönülő vizsgálati folyamatok összességét jelenti, mely a standardizálások ellenére sem tekinthető egyetlen, azonos vizsgálatnak. Különösen érvényes ez a kriminalisztikai célú vizsgálatokra, ahol a vizsgálati anyag kis mennyisége (LCN-DNS), minőségromlása, bomlása, degradálódása, szennyezettsége, felülszennyezettsége, keveredése speciális kockázati tényezőket jelent a sikeresség és az eredmény elfogadhatóságának szempontjából.

A vizsgálatokhoz sejtmagi- és/vagy mitokondriális DNS szükséges, ami kevésbé összetett vagy éppenséggel igen bonyolult eljárások segítségével szinte bármilyen biológiai anyagból és anyagmaradványból kinyerhető. Az „in vitro” felsokszorozással (PCR módszer) néhány pikogramm mennyiségű mintából analizálhatók az emberi illetve nem emberi polimorf tulajdonságok. Jelenleg a sejtmagi DNS-ből változó hosszúságú (1. kép), a mitokondriális DNS-ből változó szekvenciájú szakaszok (2. kép) meghatározása jellemző. Az eredmények nemzetközi DNS adatbázis kompatibilitással rendelkeznek, származás, leszármazás és rokonság tekintetében egyaránt véleményezhetők.

A helyszíni vérnyomok morfológiai elemzése kiegészítő szakterület. Vérző sérülésekkel járó erőszakos bűncselekmények releváns mintabiztosításában, a feltételezett elkövetési mód valószí-nűsítésében, bizonyítási kísérletében adhat információt. A szakértői vizsgálatok elvégzéséhez természetszerűleg elengedhetetlen a vizsgálati minták szakszerű felkutatása (bűnügyi fényforrás) és biztosítása esetlegesen a bűncselekmény helyszínén vagy a lefoglalt bűnjeltárgyakon. A megfelelő minták szelektálásához különféle valószínűsítő illetve konfirmáló, optikai-, kémiai-, enzimatikus és immunkromatográfiás elővizsgálatok (előpróbák) nyújtanak segítséget.

A szakterület fejlődési irányait napjainkban a molekuláris patológia és farmakogenetika (rendkívüli halálok tisztázása) valamint a nyomozást segítő fenotípusos (komplex genetikai) jellegek (haj-, szem-, bőrpigmentáció, alkat), illetve a nem emberi eredetű biológiai anyagmaradványok faji és/ vagy egyedi származásának megállapításához szükséges markerek kutatása jellemzi.

A szakterület biztosította lehetőségekkel éppúgy megvalósulhat a tévesen gyanúba került személyek gyors és biztos tisztázása, mint az elkövetők azonosítása. A bűnügyi nyilvántartással kapcsolatos DNS-profil nyilvántartás a nyomozások időtartamának lerövidítésében, költségmegtakarításában, a bűncselekmények hatékonyabb felderítésében játszik szerepet. Megfelelő jártassággal és dokumentálással rendelkező szakértés növeli a bíróságok elé terjesztett bizonyítékok megbízhatóságát, így a lakosság igazságszolgáltatásba vetett bizalmát. Nem elhanyagolható a bűnözőkre gyakorolt elrettentő hatás sem, mely a bűnmegelőzési stratégia részeként hosszabb távon a bűnözés csökkenéséhez vezethet.


Dokumentáció, minőségirányítás

A metodikai összetettség a mintákból fakadó egyenetlenségek mellett számos rizikó faktort takar, ami gyakran párosul a bűnügyi minták korlátozott számú (esetleg megismételhetetlen) vizsgálati lehetőségével. A nemzetközi standardizálásnak köszönhetően a szubjektív elemek minimalizálhatók, de teljességgel nem küszöbölhetők ki. A minőségirányított szakértői eljárás dokumentációs kényszere az alkalmazott módszerek jellegéből fakadóan (SOP-on alapuló, teljes körű vizsgálati dokumentáció) ugyanakkor szavatolhatja a vélemény ellenőrizhetőségét illetve helytállóságát azon esetekben is, mikor a szakértői eljárás megismétlésére már nincs mód.