A bűncselekményeket elkövető és elszenvedő személyek ruházati tárgyai, eszközei, gépjárművei gyakran kerülnek érintkezésbe a földfelszín talaj- és kőzettakarójával, melynek során azokra különféle talaj- és kőzetmaradványok kerülhetnek fel. Ezen, uralkodóan szervetlen eredetű képződmények számos olyan, morfológiai, ásványos- és kémiai összetételbeli tulajdonsággal jellemezhetők, melyek alkalmassá teszik felhasználásukat a kriminalisztikai vizsgálatokban.

Az előbbi megállapítások igazak a szintén ásványos komponensekből álló és heterogén összetételű, de mesterséges keletkezésű építőanyagok és páncélsalakok esetében is. Fal- és mennyezetbontáskor, véséskor, kasszafúráskor nagy mennyiségű habarcs-, tégla-, beton-, salak- vagy vályogszemcse halmozódhat fel az elkövető ruházati tárgyainak zsebében, eszközein avagy az utóbbiak tárolására használt hordeszközben.

A talaj- és építőanyag-maradványok, valamint páncélsalakok vizsgálatát csak abban az esetben érdemes kezdeményezni, ha bűnjelek előzetes szemléje alkalmával, azokon szemmel látható mennyiségű anyag található (ti. gyakoriak a szakértő irányában feltett, papírzsebkendővel vagy más textíliával letörölt poranyag származási helyére vonatkozó kérdések). Ennek magyarázata az, hogy egy néhány szemcséből álló ásványhalmaz vagy mikroszkópos méretű kőzetfragmentum nem reprezentálja kellő mértékben a kérdéses környezet talaj- és kőzettani viszonyait.
Talajok esetében az abszolút helymeghatározás (ti. a megtalált talajmaradvány az ország mely területéről származik?) – a szervezett bűnözés elterjedéséhez kapcsolható egyre nagyobb igény ellenére – csak nagyon kivételes és szerencsés esetben vezethet eredményre.

---

I. A talaj és alkotóelemei

A talaj a szilárd földkéreg legkülső, laza takarója, amely a felszíni kőzetek, az atmoszféra, a hidroszféra és a bioszféra kölcsönhatására keletkezett. Anyagát négy fő összetevő alkotja: ásványos- és szerves anyag, víz, illetve levegő.

A kriminalisztikai célú, talajtani vizsgálatok elsődleges tárgya a talaj természetes eredetű ásványi anyaga, de a talajminták összehasonlító vizsgálata során jelentős szerepet kaphatnak a botanikai módszerek (pl.: pollenanalízis) és a kultúrterületeken jelentős mennyiségben előforduló, ásványos eredetű, ún. “antropogén szennyezőanyagok” vizsgálata is.

A földkéreg természetes eredetű, egynemű alkotórészei, az ásványok, adott kristálytani szimmetriával, szerkezettel és kémiai összetétellel rendelkeznek, ezáltal fizikai tulajdonságaik (sűrűség, keménység, hasadás, optikai sajátságok stb.) jól meghatározottak vagy egy jellemző tartományban változnak. Az ismert ásványfajok száma kb. 3000, melyek közül kb. 300 mondható gyakorinak, és ezek közül is csak mintegy 20-50 fordul elő jelentősebb mennyiségben a különféle talajokban.

I.1. A talaj ásványos összetétele
Egy adott ásvány talajbeli előfordulásának gyakoriságát két tényező határozza meg: (1.) egyensúlya a földfelszín fizikai-kémiai körülményeivel, illetve a mállással szembeni ellenállóképessége; (2.) az anyakőzetbeli koncentrációja, azaz azon kőzetben való gyakorisága, melynek felaprózódásából és elmállásából a talaj keletkezett.

I.2. A talaj biogén eredetű, ásványos anyaga
A talaj legfelső szintjében gyakran fordul elő szilárd vázú állatok (pl.: csigák) háza vagy váztörmeléke, sőt néha fosszilis szervezetek vázrészei is megjelennek benne, ez utóbbiak főképp akkor, ha a talaj anyakőzete ősmaradványokban gazdag (pl.: foraminiferák, ostracodák, diatomák). Ezen recens és fosszilis ásványos anyagok jó támpontot adhatnak a kriminalisztikai tárgyú vizsgálatokban.

I.3. A talaj antropogén szennyezőanyagai
Az ember (ipar, építkezések, közlekedés, stb.) jelentősen szennyezi a talajtakarót. Állapotát tekintve bármily káros is ez a jelenség, kriminalisztikai szempontból előnyös az emberi tevékenységből származó hulladékok és melléktermékek jelenléte a talajban. Ilyen anyagok például: a salak- és fémszemcsék, a tégla-, cserép-, vakolat- és üvegtörmelékek, falfestékdarabok.
A felsorolt alkotórészek horizontális és vertikális elterjedése jóval kisebb, mint a természetes talajásványoké, ezért együttes megjelenésük – különösen szegényes ásványos összetételű talajok esetében – egy-egy mintát konkrétabban jellemezhet, mint annak természetes ásványegyüttese.

---

II. A talajminták vizsgálata

A hazai gyakorlatban a talajminták vizsgálata elsősorban optikai módszerekkel, binokuláris és polarizációs mikroszkóp segítségével történik, melynek során a talaj minőségi és mennyiségi ásványos összetétele kerül meghatározásra. Természetesen a talaj nem minden ásványos eleme identifikálható optikai úton (pl. az agyagásványok többsége, az amorf és diszperz karbonátok, a vas–oxi-hidroxidok), de az esetek többségében az optikai mérettartományba eső ásványfrakció jól reprezentálja a talaj egészét. Az optikai módszerekkel nem határozható ásványos fázisok, illetve azok relatív mennyisége műszeres analitikai módszerekkel adható meg: termikus fázisanalízis (DTA, DTG), röntgendiffrakció (XRD).

Zavartalan talajminták vizsgálatának menete:

• standard színhatározás,
• szerkezet leírása,
• kémiai próbák,
• szemcsenagyság-eloszlás meghatározása.

Az ásványfázisok mikroszkópos módszerrel történő azonosítását azonban zavarja a talaj szerves anyag- és agyagtartalma, ugyanis ezen anyagok hártyaszerűen burkolják az ásványszemcséket és elfedik azok színét, morfológiáját, ezáltal nehézkessé teszik optikai tulajdonságaik (relatív törésmutató, pleokroóizmus, kettőstörés stb.) meghatározását. Ennek érdekében a szemcsék felületén megtapadt, optikai határozást gátló agyagos-humuszos hártyákat iszapoló ülepítéssel, a szerves anyagtartalmat pedig ultrahangos diszpergáltatása után hidrogén-peroxidos kezeléssel kell eltávolítani.

Iszapolással kapott részminták vizsgálatának menete:

• ásványos fázisok azonosítása,
• ásványos fázisok relatív mennyiségének meghatározása,
• a kérdéses minták hasonlósági indexének meghatározása.

---

III. A talaj kőzetfragmentumainak vizsgálata

A kőzetek meghatározott ásványos összetétellel és kőzetszövettel rendelkeznek. A kőzetszövet jellegzetességei – azaz az ásványszemcsék mérete és egymáshoz való viszonya – csak vékonycsiszolatban tanulmányozhatók egzakt módon. Az ásványos összetétel a kőzet típusától függően szintén vékonycsiszolatban vagy más analitikai módszerekkel (röntgendiffrakció, termikus analízis) írható le.

---

IV. Építőanyagok kriminalisztikai vizsgálata

Az építőanyagok között kriminalisztikai szempontból két csoportot különíthető el: az egyik a kompakt szerkezetű, nagy szilárdságú anyagok csoportja (tégla, cserép, beton), melyek vizsgálatát a talaj kőzetfragmentumainak vizsgálatához hasonló módon végeznek el. Ezekből az anyagokból készített vékonycsiszolatok optikai mikroszkópiai vizsgálatával szintén minőségi és mennyiségi fázisazonosítás, illetve szövetleírás végezhető. Ezen túlmenően, a fázisok pontosabb azonosítása céljából egyéb analitikai módszerekkel is (röntgendiffrakció, elektron–besugárzásos mikroszínkép-elemzés) megvizsgálhatók a minták.

Az építőanyagok másik csoportjába a lazább szerkezetű, könnyebben dezaggregálható anyagok sorolhatók (vakolat, habarcs). Ezen anyagokat – az előzetes binokuláris mikroszkópos vizsgálat után, azaz a makroszkópos jellemzők (szín, szerkezet, porozitás) meghatározását követően – általában sósavas kezeléssel dezaggregálásra kerülnek, mely művelettel a karbonátos kötőanyaguk távolítható el. A kapott ásványhalmaz minőségi és mennyiségi viszonyainak azonosítását a talaj ásványos összetételének meghatározásánál leírtaknak megfelelően végezhető el.